7.fejezet-Jelen
A két lány egymás előtt ált. Figyelték egymás
tekintetét. Katherine észre
vett egy nyakláncot Caroline
nyakában. Még gyerekek voltak mikor húgának adta a nyakláncot. Egy apró
könnycsepp gurult végig a gesztenyebarna hajú nő arcán. A régi emlékek jutottak
újból az eszébe mikor még boldogok voltak s vidámak és emberek.
-Minden rendben? – Kérdezte a szőke szépség látva,hogy az
előtte álló arca komor lett.
-Persze minden rendben csak a nyakláncod! – Törölte le az
arcáról a könnycseppet mikor meghallotta
Caroline édes hangját.
-Ugye milyen gyönyörű! Régi még apától kaptam azt hiszem…- A
vámpírlány nem volt biztos benne,hogy kitől kapta mivel soha se kérdezte meg
szüleit,hogy kitől is kapta.
-És van valami rá írva? – Kérdezősködött Katerine mivel
tudta,hogy a medál hátulján ott van egy bizonyos idézet.
-Igen,de ezt honnan tudja?! Egyáltalán ki maga? – Hátrálni
kezdett a szőke hajú lány s már majdnem becsukta az ajtót mikor Katherine
meggátolta benne.
-„Az emlékezéshez nem
emlék, hanem szeretet kell. S akit szeretünk azt nem felejtjük el.!!!" –
Ahogy Katherine halkan mondta a szavakat Caroline egyre jobban kezdett
szédülni. Hirtelen a földre esett s egy kép jelent meg előtte. Magát látta egy barna hajú lánnyal akinek nem látta az arcát. Hosszú barna haja
volt aki számára ismerős volt de nem
tudta felismerni még végül a titokzatos személy megfordult de hirtelen a kép
eltűnt. Hangos zokogásba kezdett majd felnézett nővérére s szóra nyitotta
száját.
-Katherine! – Ált fel
majd nővére karjaiba borult aki szorosan magához ölelte.
- Annyira hiányoztál!-
Súgta Caroline fülébe. – Most már senki
sem választhat el tőlem. Ígérem! – Megemelte Caroline állát s egy apró puszit
nyomott a homlokára.
-De te,hogy…Ezek
szerint te is vámpír vagy!Hisz te változtattál át!Miért miért tetted ezt
velem?! - Lökte el magától nővérét s
haragtól telve nézett az előtte lévő
személyre. – Mit tettél anyáékkal?
- Én semmit! Az nem én
voltam! A te drágalátos Klausod volt. – Vallotta be Katherine.
-Klaus Mikaelson?! –
Értetlenkedett Caroline. Nem gondolta volna, hogy Klaus ölte meg a szüleit ezt
inkább egy újabb hazugságnak gondolta Katherinetől.
- Igen. Ő volt az.
Hinned kell nekem! Hisz testvérek vagyunk és tiszta szívemből szeretlek! –
Egyre jobban győzködte Carolinet és sikerrel is járt.
Carolinet átjárta a
düh és a szégyen. A szégyen,hogy szülei gyilkosával bújt össze. Undorral
gondolt a férfire. Vissza akarta adni azt a fájdalmat a hibridnek amit ő érzett
akkor. „ Düh,bosszú „ már csak ezeket érezte a szőke vámpír . Szemei vörösen szikráztak s alatt fekete erek
dudorodtak ki,szemfogai megnyúltak. Mire feleszmélt gondolatai közül már nem
érzett semmit már nem az a megbízható, jó kislány volt, mint régen.
-Esküszöm,hogy amit
tett azt nem fogja megúszni! Tönkre fogom tenni ! – Ordibálta Caroline
nővérének a szavakat.
Katherine egy
elégedett mosolyra huzat a száját. Végre elérte amit akart. Elérte,hogy húga
mellette álljon. Ő már tudta
is,hogy hogy fognak bosszút állni
Klauson. Azokat fogják maguk mellé állítani akiket a legjobban utál az ősi. A
ősi családot!